Az Új Egyenlőség magazin és a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban Alapítvány (KETEG) ebben az évben ötrészes pódiumbeszélgetés-sorozatot tart „Jóléti állam vagy Közjó” címmel. A Corvinus, a Debreceni, a Miskolci, a Pécsi és a Soproni Egyetemen szervezett közéleti beszélgetéseken Baritz Sarolta Laura domonkos rendi nővér, közgazdász és Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus beszélgetnek a két gazdasági, társadalmi modellről, vendégeik pedig egy-egy szakmai kérdésről.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karával közösen rendezett második eseményt Rákos Mónika, a kar dékánhelyettese nyitotta meg. A pódiumbeszélgetés állandó résztvevői és vendégszakértői Szilas Roland egyetemi docens moderálásával az oktatáspolitika kérdéseit vitatták meg. A pódiumbeszélgetés vendégei Debrecenben Kőrösiné dr. Merkl Hilda egyetemi adjunktus, közoktatás kutató, a Széchenyi Társaság elnökségi tagja és Ercse Kriszta oktatáskutató, a Civil Közoktatási Platform szóvivője voltak.

Néhány gondolat a beszélgetésből:

Laura nővér

Az idézet, amit most felolvasok, Timothy Radcliffe-től, a domonkos rend 90-es évekbeli elöljárójától származik, aki nagyon híres író Angliában. Az Isten éltet c.könyvét olvasva gondoltam, hogy megalapoznám az együttlétünk párbeszédjellegét. „…a média általában olyan embereket kapcsol össze, akik hasonlóan gondolkodnak. Az eltérő véleményt kikapcsoljuk, az barátságtalan… a Facebook és Google láthatatlan algoritmusai azokra a tartalmakra irányítanak, amelyekkel egyetértünk; a nem egyetértő hangokat elnémítja, mivel fél a megszégyenüléstől, a trolloktól és az ellenlábasoktól. Az eredmény egy olyan izolált tér, amelyben teljesen jogosnak érzi, hogy gyűlölje azt, amit gyűlöl, bármelyik oldalon legyen is. Nem tudom megállni, hogy ne idézzem a Rom Rachman regényíró által elképzelt kibernetikus világunkat, amely fél attól, hogy beszéljen avval, aki másféle: ha valaki ellenzi nézetedet, akkor nullázd le. Ne vitatkozz, egyszerűen zárd ki, maradj együtt a saját komfortcsoportoddal, csukd be a szemed, zárd be a füled és csak hümmögj hangosan, amíg el nem hagynak… A kereszténység örül a különbözőségnek. Ez benne van a DNS-ében. A különbözőség termékeny. …A keresztény szemlélet felhatalmaz arra, hogy örüljünk a különbségnek… Mi értelme van azokkal beszélni, akikkel egyetértünk? Annyira unalmas lenne, legalábbis számomra, mint csatlakozni egy Elvis Presley rajongók klubjához, amelyben mindenki ugyanolyannak látszik… A Lambeth konferencián többet tanultam, mikor az anglikán püspökökkel megittunk néhány korsónyit a püspök söréből, mint a hivatalos tanácskozáson…” 

Pogátsa Zoltán

Van egy tévhit a jóléti állammal kapcsolatban. Sokan, akik először találkoznak ezzel a fogalommal, arra gondolnak, hogy vannak gazdag országok, amelyek eléggé gazdagok ahhoz, hogy a szegényeiket megetessék. Ha keresztény hasonlattal élhetek, akkor ez az emberek megetetése halakkal, és nem a halászatra tanítása. A „gazdag ország eltartja a szegényeit” gondolatból viszonylag gyorsan lehet arra a következtetésre jutni, hogy ez baj, mert egy idő után a szegények hozzászoknak ehhez, kultúrája lesz a jóléti államtól való függésnek, passzivitásra neveli az embereket. Ez masszív tévedés. A jóléti állam nem arról szól, hogy passzívan eltartunk szegény embereket. A jóléti állam – abban a formában, ahogy az létrejött Nyugat-Európában, és ez tulajdonképpen a II. világháború utáni domináns formája a nyugat-európai társadalmaknak, azon belül is Skandináviában a legmarkánsabb, de ezenkívül Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, és még sorolhatnám – az nem arról szól, hogy passzívan eltartunk embereket, főleg nem arról, hogy függésben tartjuk őket, hanem kifejezetten arról, hogy megtanítjuk őket halászni. Ez egyfajta befektetés abba, hogy az emberek versenyezhessenek, merthogy a kapitalizmusban a piaci versenynek helye van. Ha valamit megtanultunk a szovjet típusú rendszerek bukásából, akkor az az, hogy valamiféle meritokrácia, verseny nélkül elég nehéz társadalmakat működtetni, építeni. Ugyanakkor azt is meg kellett tanulnunk az elmúlt 30-40 év történelméből, hogy csak versenyalapon szintén nagyon nehéz jó társadalmat csinálni, mert mindig benne van a versenyben az a feltételezés, hogy a startvonalnál az emberek egyenlőek. De ha semmit nem csinálunk, akkor a startvonalnál az emberek nem egyenlőek. A születés lottója miatt, ha nincs semmifajta újraelosztás, nincs esélyteremtés, még mielőtt elkezdődik a verseny, akkor nagyon egyenlőtlen feltételekkel versenyeznek az emberek.

Kőrösiné dr. Merkl Hilda

Széchenyi Istvánnak van egy csodálatos fogalma arról, amit itt ma teszünk, illetve amivel ez a sorozat indult, „eszmesúrlódás”, mondja ő. Azt hiszem, hogy ez az, amit folyamatában tennünk kell. Nem ütközés és nem a másik legyőzése, hanem az eszméket egymás mellé téve egyrészt tanulni, másrészt segíteni a hallgatóságot abban, hogy döntsön, vagy jobban döntsön. Rátérve a közjó és az oktatás kérdésére, az oktatás a társadalomnak talán a legfontosabb alrendszere, mert a legtöbbeket érinti. Óriási alrendszer az egészségügy is persze, de nem mindenki beteg. Viszont nincs olyan család, olyan közösség, ahonnan ne lenne érdeklődés a fiatalok felé, az oktatás felé. Itt egy olyan rendszerről van szó, amely célja a holisztikus ember képzése, tehát az értelmének, a fizikumának, a lelkének, az akaratának az edzése. Miért? Azért, mert a tanulás rendkívül fontos az egész társadalom számára. Ez nem piacorientált tevékenység, ez közösséget teremt. Közösségeben indul, és a közösségért van. Hiszen amit megtanulunk, azt a többiekért tanuljuk meg, és a tehetségünket kötelességünk kifejteni a közjó javára.

Ercse Kriszta

Az OECD országok között Magyarországon van a legszelektívebb oktatási rendszer, ami azt jelenti, hogy itt a legerősebb egy gyerek tanulmányi sikerességének a családi háttér általi meghatározottsága. Ennek az az oka, hogy az oktatási rendszerünk normatív. Olyan elvárásrendszert képvisel, amelynek csak a hatalommal, magas érdekérvényesítő képességgel rendelkező, középosztályból származó gyerekek tudnak megfelelni. Egy társadalom elkerülhetetlenül heterogén. Sok csoport alkotja, amelyek jellemzően valamilyen hierarchikus viszonyban vannak. A magas státuszú csoportokból kerülnek ki azok a képviselők, akik az állami intézményrendszerek struktúráját tudják igazgatni. Jelen pillanatban az oktatási rendszer ennek a középosztálybeli szubkultúrának a kulturális elemeit tartalmazza. Olyan formális és nem formális elvárásokat támaszt, amelyek előzetes ismereteket követelnek meg. Gondolhatunk arra a fogalmi készletre, amelyet az iskola használ, arra a kifejezésmódra, amit az iskola előnyben részesít, azokra a mozgásokra, szokásokra, kommunikációs formákra, amelyek az iskolában, mind a formális, mind az informális térben elvártak és meghatározzák egy tanuló iskolai sikerességét. Azok a gyerekek, akik meg tudnak felelni ennek az elvárásrendszernek, jól teljesítenek, és mindazok, akik nem ebből a körből származnak, tehát nem rendelkeznek ezzel a kulturális elemcsoporttal, tanulási kudarcot szenvednek. Ez a szelekciós folyamat annyira intenzív az alapfokú oktatásban, hogy mire megtörténik a belépés a középfokú oktatásba, a nem középosztálybeli gyerekek nagy része csak egy viszonylag alacsony presztízsű képzési programba való belépésre pályázhat, ami jellemzően még érettségit sem biztosít.

Forrás: https://ujegyenloseg.hu/joleti-allam-vagy-kozjo-2-oktatas/