Az Új Egyenlőség magazin és a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban Alapítvány (KETEG) az idén ötrészes pódiumbeszélgetés-sorozatot tart „Jóléti állam vagy Közjó” címmel. A Corvinus, a Debreceni, a Miskolci, a Pécsi és a Soproni Egyetemen szervezett közéleti beszélgetéseken Baritz Sarolta Laura domonkos rendi nővér, közgazdász és Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus beszélgetnek a két gazdasági, társadalmi modellről, vendégeik pedig egy-egy szakmai kérdésről.

A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karával közösen rendezett harmadik pódiumbeszélgetés résztvevői Szilas Roland egyetemi docens moderálásával a pénzügypolitika közgazdasági és morális kérdéseit vitatták meg. A beszélgetés vendége ezúttal Prof. Dr. Kocziszky György, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi karának egyetemi tanára volt.

Egy-egy gondolat a beszélgetésből:

Laura nővér: Nekem egy szó jut szembe, a paradigma. Az a fajta gondolkodásmód, amelyik a krématisztikát helyesnek tartja, azaz az élet céljának azt tartja, hogy minél több anyagi jószágot, minél több pénzt halmozzak fel, ez valóban azzal a paradigmával kezdődött, amit Pogátsa Zoltán jól leírt Adam Smith és Marshall gondolatainak bemutatásával, tehát hogy a kapitalista gazdaság célja a profit maximális realizálása. Ez visszavezethető ahhoz az etikai gondolkodáshoz, amelyik önmagára nézve a hasznot tartja a legfontosabbnak. Tehát engem az tesz boldoggá, hogy mi hasznom van a dolgokból, milyen hasznom származik a kapcsolataimból, a munkámból, a cipőfelhalmozásból stb. Ez a haszonelvűségnek a filozófiája. Zoltán azt mondja, hogy az Adam Smith-i gazdasági filozófia a keresztény gazdaság ellen hatott. De mit mond a keresztény gazdaság, és mit mond a Nikomakhoszi etikában Arisztotelész a fiának? Hogy a pénz nem egy végső, felhalmozandó cél, hanem egy eszköz. A profit nem egy végső cél, hanem egy eszköz. És nekem a legfőbb célom nem a hasznoknak a hajhászása, hanem az a fajta boldogság, amelyik tud adni a másiknak, amelyik tud értéket teremteni, amelyik tud boldoggá tenni engem és másokat. Tehát elszakad a haszonközpontú gondolkodástól, és nevezhetjük altruistának, én inkább azt mondanám, a másokat is figyelembe vevő gondolkodásra fókuszál. És ha nekem van egy vállalkozásom, és a célom nem a pénz maximális kinyerése a vállalkozásból, hanem az, hogy például a kenyeret megsüssem, tehát a pék nem a profit miatt gazdálkodik, hanem azért, hogy finom kenyeret adjon a többieknek, akkor már egy teljesen más paradigmában vagyunk a pénzügyeknél és a gazdaságnál is. Én azt mondanám, hogy a mai világnak paradigmaváltásra van szüksége. A pénzügyeknek is paradigmaváltásra van szüksége.

Pogátsa Zoltán: Vigyük tovább ezt a gondolatot, mert kicsit azt a benyomást keltettük, mintha az egyetlen erkölcsi probléma az lenne, hogy iszonyatos mennyiségű nagyon gazdag ember van, és a nagyon gazdag emberek pénzhajhászása az, ami erkölcstelen. A valódi társadalmakban az emberek többsége egyáltalán nem nagyon gazdag vagy túl gazdag, az emberek túlnyomó többsége  szegény. Magyarországon nagyjából az emberek 70 százaléknak a hétköznapi tapasztalata egyáltalán nem az, hogy dúskálok a javakban, jelentős megtakarításaim vannak, és halmozom a pénzt, mint Dagobert bácsi. Az emberek 70 százalékának gyakorlatilag nincsenek megtakarításai, náluk nem a javak értelmetlen felhalmozása a probléma. Ők egy olyan társadalmi rendszerben élnek, ahol a megélhetésük biztosításához másod-, sőt harmadállást kell vállalniuk. Az álláshalmozók szerintem „kényszerfelhalmozók”. Mert nem tudnak a főállásukból megélni. Itt a kényszerek nem olyan kényszerek, hogy irtózatosan gazdaggá válok közben, hanem próbálom utolérni magamat. Ez megint összefügg a jóléti állam fogalmával. Mert ha olyan társadalomban élnénk, ahol erre nem lenne szükség, például lenne tisztességes minimálbér, amiből bárki meg tudna élni egyetlen egy állasban, akkor csak kevesek hajszolnának egy második munkahelyet. Nem élvezetből dolgozik az ember egy második, harmadik munkahelyen, hanem kényszerből. Ha meg tudna élni az elsőből, akkor nem vállalna másodikat, többet lehetne a családjával, nem kellene közlekednie, például Budapesten egy egyórás dugóban állnia, míg eljut a második munkahelyére. Ez arról szól, hogy hogyan rendezzük be a társadalmunkat. Ha úgy rendezzük be a társadalmunkat, hogy egy munkahelyből, kevés közlekedéssel meg tudunk élni, akkor az jó a közösségnek is, a Földnek is.

Kocziszky György: Magyarországon az élelmiszer-infláció 47 százalék körül alakult, ez egy klasszikus agrárgazdaság esetében kirívóan magas. Ha megnézzük Szlovákiát, a Tátra nem arról híres, hogy mezőgazdasági termesztés folyna ott, mégis körülbelül tizenegynéhány százalékos az élelmiszer-inflációja. Elkezdi elemezni az ember, hogy miért, és akkor szembesül azzal, hogy két-három nagy agrárvállalkozás létezik itthon, amelyek a magyar piacot kézben tartják. Ennek megfelelően tudnak árszabályozást végezni, magyarán olyan árakat a piacra hozni, amelyek fűtik az inflációt. Elvileg sok kicsi vállalkozás segíthetne a dolgon, de a mezőgazdaságban is érvényes, hogy a nagy hal megeszi a kis halat. Tehát a kapitalizmus szellemisége valóban paradigmaváltást igényelne: nem arra törekszem, hogy én vagyok, és mindenkit kiszorítok. Korábbi operációkutatóként utólag jöttem rá, hogy a gazdasági folyamatok tervezésekor kétfajta célfüggvényt írtunk fel: maximum vagy minimum. Nyereség, árbevétel: maximum, költség, veszteség: minimum. Olyan célfüggvényt soha nem írtam fel, hogy „elég”. Pedig érdemes lenne azon is elgondolkozni, mi az, hogy elég. Említettük a növekedést. 30-40 éve leírták, hogy a GDP-központú növekedés marhaság. Ha áttérnénk egy „jólléti” mérési rendszerre, nem mosolyra vagy ilyen nehezen megfogható rendszerre gondolok, hanem amiben benne lenne az egészség, az infrastruktúra, az oktatás, akkor egész más kép alakulhatna ki. De mindaddig, amíg a pénzügyi központoknak a GDP az egyedüli mérőszáma, ami torz sok oknál fogva, és ezt oktatjuk is, addig baj van.

Forrás: https://ujegyenloseg.hu/joleti-allam-vagy-kozjo-3-penzugyek/