Európai Polgár Díj átadó 2021.
2023-10-21 2024-01-30 22:40Európai Polgár Díj átadó 2021.
A2020-as Európai Polgár Díj átadóján jártunk, melyet a vírushelyzet miatt most rendeztek meg. Az eseményen Dr. Baritz Sarolta Laura, domonkos rendi szerzetesnővér kapta meg a díjat Hölvényi György, európai parlamenti képviselőtől. Beszámoló következik.
Az Európai Polgár díjat 2008-ban alapították olyan személyek és szervezetek számára, akik egyrészt a tagállamok polgárai közötti integrációt elősegítik, másrészt projektjeikkel az európai szellemiség és az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt alapértékek megerősítéséhez járulnak hozzá. Továbbá az aktuális Európai Évhez is kapcsolódhatnak. Korábban a díjazottak között szerepelt már Böjte Csaba testvér, Székely János Atya, Kerényi György Atya, Kozma Imre Atya, a Raoul Wallenberg Alapítvány, vagy az Oltalom Karitatív Egyesület is.
Az eseményt Lővei Andrea, az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodájának vezetője nyitotta meg, aki bemutatta a díjat, majd megköszönte Laura nővérnek a közösségért tett szolgálatát. Őt Tóth József, az ÉrMe Hálózat Alapítvány kuratóriumi elnöke és a KETEG (Keresztény Társadalmi elvek a Gazdaságban) Oikonómia Kutató Intézet Alapítvány kuratóriumi tagja követte, aki a díjazottat méltatta. Kiemelte az elmúlt évek legrangosabb, Laura nővér által szervezett programjait, és a KETEG alapértékeinek (erény – etika – gazdaságtan) fontosságát.
Tóth József után Hölvényi György, európai parlamenti képviselő kapott szót, aki köszönetet mondott Laura nővér munkásságáért, hiszen tevékenysége által a gazdaság fókusza ismét visszaterelődött a lényegre, az emberekre.Végezetül Hölvényi Görgy átadta a díjat Laura nővérnek, aki köszönőbeszédében legfőképpen rendtársaiért volt hálás. Továbbá kiemelte, hogy a díjat a teljes KETEG csapat közösen kapta, hiszen szükségünk van a KETEG által képviselt értékekre – melyek az Egyház társadalmi tanításának alappillérein (emberi méltóság, szolidaritás, szubszidiaritás, közjó, igazságosság) nyugszik. Beszéde legvégén hálát adott Jézus Krisztusnak, aki az igazi és végső vezetőnk.
Az esemény hivatalos programja után egy rövid interjút is készítettünk Laura nővérrel.
Kedves Laura nővér! Először is nagyon gratulálunk a díjhoz, hatalmas elismerése ez a munkájának, a KETEG-nek. Mire büszke a leginkább?
Ahogyan ünnepelnek és méltatnak, most esik le, hogy mekkora jelentőségű ez a díj. A 2017-es díj szintén rangos volt (A Ratzinger Alapítvány és a madridi Fransesco de Vittoria Egyetem közösen meghirdetett pályázatát, az Expanded Reason Award-ot 2017-ben 365 pályázó közül a KETEG nyerte el – a szerk.), de az inkább egyházi vonatkozású, míg ez egész Európára, az összes európai polgárra szól, ami számomra kifejezetten kedves, hiszen mindig is szerettem volna a nem hívőkhöz szólni. Nagyon jó lenne, ha ilyen szép értékek szerint tudnánk élni, és öröm, hogy a KETEG értékeit most egész Európa elismeri.
A mai világban valóban nagyon nehéz érvényesülni, különösképpen keresztényként és nőként. Mit tapasztalt ezekkel kapcsolatban, mit ajánl, hogyan lehet mégis érvényességre jutni?
Erre csak azt tudom mondani, amit Jézus mondott a kovászról és az egész evangéliumról:
Hirdessétek az evangéliumot, mert én Veletek vagyok minden nap a világ végéig.Mt 28,16-20
Egy keresztény nem adhatja fel, mennie kell és hirdetnie a Jóistent. Lehet vértanú, de lehet szent a prédikációi által is. Nekünk mennünk kell és csinálnunk kell, hiszen van egy nagy erő, ami mindig mellettünk áll: Isten. Erre az én életem nagyon jó példa, hiszen tele van az isteni Gondviselés cselekedeteivel, akár csak maga a KETEG története is azt jelzi, hogy a Gondviselés útján járunk. Egy kereszténynek meg kell tapasztalnia az Isten létét az életében, és ebből kell erőt meríteni. Végülis mi már győztünk, hiszen Jézus győzött a kereszten, már csak végig kell futnunk a pályát.
Ahhoz, hogy nőként tudjunk érvényesülni, nem árt, ha az ember okos, ha van logikája, hiszen a férfiak irányította világban csak a racionális érvelés és viták által lehet egyről a kettőre jutni, ekkor fogadnak el jobban mint embert. A másik fontos pedig az, hogy tudjunk emberek lenni. Nem az a fontos, hogy nők vagy férfiak vagyunk, mert az emberség talaján cselekszünk. Ne feledjük, hogy nem csak elnyomott nő van, hanem van elnyomott férfi is a női világban, szóval maradjunk meg emberek mindenkivel szemben. Partenerei vagyunk egymásnak.
Laura nővér beszédében említette, hogy számára a legkedvesebb nézet az, hogy az ember elsődleges hajlama a jóra való affinitás. Hogyan tudjuk ezt saját magunkban, de környezetünkben is serkenti, minél inkább előtérbe hozni?
Ezt elsősorban magamban kell felfedezni. Ahogyan érik az ember, úgy szembesül egyre nagyobb kérdésekkel: Mi az életének az értelme? Mi a célja? Ha ezeken a nagy kérdéseken komolyan el tud valaki gondolkozni, és körül tudja járni a válaszokat, akár mások segítségével, akár olvasással vagy elmélkedéssel, akkor felbukkan benne a Jó-nak a kérdése is. Arra is rábukkanhat ilyenkor, hogy ha a Jó-t keresi, akkor boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz. Lehet, hogy nehezebb ez az út, de ezeket a nehézségeket le kell győzni. Reggel fel kell kelni az ágyból, tenni lábainkat egymás elé akkor is, ha fáradtak vagyunk.
Így vagyunk megteremtve, hogy elsődleges hajlamunk a Jó. Ha ez felfedeződik bennünk, akkor utána rájövünk, hogy jobb a Jó úton járni. Tehát ez első sorban egy rádöbbenés, másrészt az úton való járás – ez az erény definíciója is.
Köszönjük a meghívást és a beszélgetést. Kívánjuk, hogy mindannyian képesek legyünk a Jó út felé barangolni, hogy tisztelettel forduljunk minden embertársunk felé, valamint, hogy keresztényként sose adjuk fel, és bízzunk a Gondviselés támogató erejében.
Még egyszer gratulálunk Laura nővérnek az Európai Polgár Díj elnyeréséhez.
Tóth-Kuthy Betti, Kisbán Petra
Forrás: https://margaret-blog.com/2021/10/23/europai-polgar-dij-atado-2021